Hangoktatás

Most ünnepeljük egy éves működésünket. 2010. november 29.-én kezdtünk és az elmúlt egy év eredménye igazolta, hogy elképzelésünk, a koncepciónk megfelelő mind az oktatás eredményességét, mind a technikai lehetőségeket és a tanulói igényeket illetően.

Hogy mi a sikerünk titka? Mennyivel vagyunk másabbak, mint a többi hasonló tanfolyam? Megpróbáltuk összeszedni a legfontosabb tényezőket:

  • Azt tanítjuk, amihez értünk. Az oktató személye, szaktudása, tapasztalata, hitelessége kulcsfontosságú a sikerünkben.
  • Saját jól felszerelt hangstúdiónk állandóan az oktatás és tanulóink rendelkezésére áll.
  • Tanfolyamainkat kis létszámú – maximum 8 fős – csoportoknak vagy egyénileg tartjuk. Ezzel lehetővé tesszük, hogy minden tanulóra maximálisan odafigyelhessünk és a gyakorlati feladatok elvégzésekor is mindenki hozzáférhessen a keverőasztalhoz. A kis csoportlétszám további előnye, hogy könnyen megoldhatók, megválaszolhatók egyéni elképzelések, kérdések, problémák.
  • Nagy súlyt helyezünk az egyszerű magyarázatokra, az érthetőségre. Tudjuk, hogy mindenkit jobban érdekel, a gyakorlati oldala ennek a szakmának és szívesebben ül egy stúdióban, semmint, hogy tantermi körülmények között tanulja az elméleti tudományos-fantasztikumot. Mi tanterem helyett stúdióban, a keverőasztal körül tartjuk az órákat.
  • A Hangfelvételi-Stúdiótechnikus I tanfolyamunkra minden előképzettség nélkül, 14 éves kortól bárki jelentkezhet és elvégezheti.
  • A tanulók – sikeres vizsga után – használhatják a stúdiót saját munkáikhoz, gyakorlat-, ügyfél-, és munkaszerzéshez. Mi valóban segítünk a későbbi karrier beindításában.
  • Fizetős szolgáltatás. Szerencsére nem megfizethetetlenül drága, de aki ilyesmire költ annak tényleg fontos, hogy tanuljon, ne tartsa fel vagy akadályozza a többieket nem oda való dolgokkal, viselkedéssel, a csoportban mindenki együtt húz. Természetesen mi is igyekszünk a maximumot nyújtani, ahogyan az ilyen esetekben egy korrekt szolgáltatótól elvárható.
  • Az oktató stúdiónk mellett, olyan nemzetközileg is elsőrangú műhelyek a partnereink, mint a Dolby Laboratories liszencével rendelkező Gaston Stúdió vagy a nemzetközi színvonalú Digitalpro Stúdió zenei stúdiója és a Magyar Filmlaboratórium. Gitárral kapcsolatban biztosan támaszkodunk a TNL Stúdióra, hisz specialitásuk a gitár. Ezek olyan lehetőségek és előnyök, ami a tanulóink későbbi karrierje szempontjából nagyon fontosak.

Érdekel a hangfelvétel készítés? Zenekarod van, de nem tudod, hogyan vedd fel, a próbákat jó minőségben? Otthon a számítógépen a zenélsz de valami nem az igazi? Izgat, a filmhang, a különleges hanghatások, robbanások, csaták, űrhajók, az 5.1 és a surround? Tudni szeretnéd mi az a mastering?

Megannyi kérdés amire kíváncsi vagy de nem tudsz kitől kérdezni? Most itt a lehetőség, hogy kérdéseidet, elképzeléseidet szakemberekkel megbeszéld! Küldj egy e-mailt, ha kérdésed van, biztosan válaszolunk.

Ma már nagyon sok olyan számítógép-alapú hangtechnikai berendezés áll rendelkezésére, amivel otthoni körülmények között is minőségi hangfelvételt lehet készíteni. Sok zene vagy filmkedvelő fiatal elképzelése, hogy egyszer saját maga készítsen hangfelvételt, akár a saját szerzeményeivel otthon, akár megélhetésszerűen, hangtechnikus – hangmérnökként a megrendelőinek, zenekaroknak, film-video produkcióknak.

Van, akinél az otthoni örömzenélés vesz komolyabb irányt és kiderül, hogy kevés a tudás, az ismeret, a fejlődéshez, az igazi sikerhez, míg van, akit eleve az a szándék vezet hozzánk, hogy a tanfolyam elvégzése után professzionálisan hangfelvételekkel foglalkozzon. Sokan jönnek esetleg más társ-szakmákban már kialakult karrierrel,– zeneszerző, előadóművész, filmproducer, zenekiadó, koncertszervező – de úgy érzik, hogy munkájuk érdekében jobban meg kell ismerniük a hangtechnika világát, a hangfelvétel készítés valódi alapjait. Szerencsére mindenki, a fiatal kezdő középiskolástól a már karriert befutott képzettebb tanulóinkig jó hangulattal, életre szóló ismeretségekkel és hasznos tudással fejezik be nálunk a tanulmányaikat.

A Hangfelvételi-Stúdiótechnikus I. tanfolyamon az alapokkal a zenefelvételi ismereteket lehet elsajátítani. A hangtechnikában, a kezdőktől a középhaladó szinten álló érdeklődőknek szól. A tanfolyam célja, hogy bemutassa a hangtechnika és a hangstúdiók világát és megtanítsa a hangfelvétel készítés technikáját. A részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség vagy érettségi. Csoportjainkban a még aktívan középiskolások sikerrel együtt tanulnak a zenei vagy műszaki főiskolát, egyetemet végzettekkel, jól kiegészítve egymást. A hangtechnikai tananyag tényleg mindenki számára érdekes és a hagyományos iskolarendszerben nem tanulható ismereteket tartalmaz.

A hangfelvételkészítésnek a technikai feltételeit megteremteni borzasztóan drága ezért a Hangfelvételi-Stúdiótechnikus I. tanfolyam záróvizsgáját eredményesen végzőknek lehetőséget biztosítunk, hogy a tanstúdióban önállóan dolgozzanak a saját produkcióikon, szükség esetén oktatói közreműködéssel, felügyelettel, segítséggel. Ezzel szeretnénk támogatni a tanulóinkat és lehetővé tenni számukra a további gyakorlati és szakmai ismeretek megszerzését, valamint a valódi, piaci körülmények közé a beilleszkedést, a munkakeresést, a karrierépítést.

Ezzel a rendszerrel a saját, spórolt pénzükből gazdálkodó, nem professzionális zenekarokat (professzionális = a zenélésből él) is támogatjuk, lehetőséget adva a stúdiózás kipróbálására, az új friss, fiatalos elképzelésekkel rendelkező hangmérnökökkel való találkozásra, adott esetben közöttük egy hosszú távú munkakapcsolat megalapozására.

A professzionális zenészeket, zenekarokat, filmeseket is szívesen látjuk természetesen, amennyiben velünk akarnak dolgozni, de emeltebb árképzéssel, illetve professzionális szolgáltató partnereink - a Digitalpro Stúdió és a Gaston Stúdió – közreműködésével, bevonásával.

A Hangfelvételi-Stúdiótechnikus II. tanfolyam egyik ágon, a film-hangkészítés világával foglalkozik. A szükséges stúdiógyakorlat mellett a filmhang-utómunka alapjaival, szinkron felvétellel, zörejezéssel, a Sound Design-al, és a Pro Tools rendszer filmes munkákhoz való használatával bővíti a korábban megszerzett tudást. A tanfolyam elvégzéshez a sztereó hangfelvétel készítés technikai és Pro Tools felhasználói alapismeretek szükségesek ezért a részvétel felvételi vizsgához kötött.

A Hangfelvételi-Stúdiótechnikus II. tanfolyam másik ága a zenefelvétellel kapcsolatban ad további ismereteket. Partnerünk a Digitalpro Stúdió nemzetközi színvonalú stúdiója révén adunk szakmai ismeretet és gyakorlatot azoknak, akik a legmagasabb színvonalú felvételkészítés világába szeretnének bepillantást nyerni.

Lehetőség van „Egyéni Oktatásra” is, amely a jelentkezővel való egyeztetés után személyre szabottan kerül kialakításra, mind az időpontokat, mind a tananyagot illetően. Az Egyéni Oktatás-ra lehet csoporttal is jelentkezni. Gyakran előfordul, hogy egy baráti társaság, tanulócsoport kéri egy az igényeiknek megfelelő témakörben a továbbképzést, oktatást, gyakorlási lehetőséget. A csoportos jelentkezés nagy előnye, hogy a költségek ilyenkor a résztvevők között megoszlanak.

A tanfolyamok részletes ismertetése, a tandíjak és a részvételi feltételek a "Tanfolyamok" menüpont alatt találhatók. Tanfolyamaink, nem adnak államilag elismert szakképesítést, a sikeres vizsgázóknak tanúsítványt állítunk ki. Biztosak vagyunk benne, hogy a papír "súlyát" bőven ellentételezi a megszerzett hasznos tudás.

Bármelyik tanfolyam, kurzus, önállóan is elvégezhető akár OKJ tanfolyam előtt, azzal párhuzamosan, vagy azt követően. Lehetőség van csak egy-egy oktatási alkalomra vagy előadásra jelentkezni, amennyiben a csoportlétszám azt megengedi. A szétbontás és az önálló egységek, lehetővé teszik, hogy ki-ki csak azt tanulja, amire tényleg szüksége van. Aki nem érzi szükségét, annak nem kell a teljes tanfolyamon részt venni. Szívesen segítünk és ingyenesen adunk tanácsot, az egyéni hangtechnikai pályára kerüléssel, elképzelésekkel, tanulási szükségletekkel - akár OKJ képzéssel - kapcsolatban.

Végezetül egy párhangtechnikusi, hangmérnöki szakterület amelyeken a sikeres tanulás után lehet karriert építeni:

  • zenefelvétel, rock-, pop-, könnyűzenei stúdió
  • zenefelvétel, szimfonikus zenekari, kórus, komolyzenei stúdiók
  • filmhang, helyszíni, eredeti forgatási hangfelvétel
  • filmhang, helyszíni zörej és zajfelvétel
  • filmhang, utómunka, szinkron, zörejezés, sound-design, hangvágás, film végleges hangkeverés
  • reklámhang, utómunka, szövegfelvétel, vágás, zörejezés, sound-design, zenekeverés, végkeverés
  • számítógépes játék programokhoz hangkészítés, multimédia
  • koncerthangosítás, közönségnek
  • koncerthangosítás, monitor keverés a színpadon lévő zenészeknek
  • koncerthang felvétel
  • színházi hangosítás
  • Rádió adáskészítés, élő adás és műsorfelvétel
  • Televízió adáskészítés, élő adás és műsorfelvétel

Partnereink, támogatóink:

  • Gaston Stúdió - a legjelentősebb magyarországi rádió-, televízió-, mozi-reklám és Dolby filmhang utómunka stúdió. Eszközparkjuk, szaktudásuk, stúdióik mind rendelkezésünkre áll.
  • Digitalpro - magyarországi Pro Tools forgalmazó és egyben az egyik legjobb hazai zenei stúdió.
  • Magyar Filmlaboratórium – ahol minden megvan a filmkészítéshez. Egyben ők biztosítják a Hangoktatás működési helyét.
  • TNL Gitár Reamp Stúdió – Specialitásuk a gitár! Minden, ami a rock/metálhangzáshoz kell! Ha otthon veszed fel az anyagot, de nem üt eléggé a gitár, nincs rendes cuccod, meguntad a digitális gitárhangot, vagy egyszerűen csak nem elég metál, megoldják!
  • R27 Stúdió – Rozgonyi Péter stúdiója, felvétel, keverés, hangosítás, mastering...
  • Koncertfelvétel.hu – Minden komoly és kevésbé komoly koncertet, színházi előadást Ők vesznek fel.